All posts by Márki Ernő

MAGYAR – SZERB AMATŐR VERSENY BESZÁMOLÓ

Magyar – Szerb amatőr verseny volt ismét az ATSK-ban Az Interpingpong2 pályázat programjaként rendezett versenyt az ATSK Szeged, ahol az amatőrök versenyezhettek a határon túli sportbarátokkal együtt. A több településről érkezett magyar versenyzők mellett most a szabadkaiak képviselték a határon túli pingpongosokat. A színvonalas versenyen 26 játékos mérte össze tudását június első napján. A verseny végén, az eredményhirdetésen a hazai versenyzők mellett szabadkai játékos is felállhatott a képzeletbeli dobogóra. Eredmények: 1. Szelei Ákos (Szeged) 2. Kerekes Róbert (Szeged) 3. Szélpál Gábor (Szatymaz) 3. Klem István (Szabadka) Vigasz verseny: 1. Varga Zsolt (Szeged) 2. Kalla Lajos (Hódmezővásárhely) 3. Szanka Csaba (Szeged) 3. Bódi Zoltán (Bordány) A projekt soron következő eseménye a Zentán megrendezésre kerülő Utánpótlás Verseny lesz, várhatóan augusztusban, a nyári edzőtábort követően.

FOGYATÉKKAL ÉLŐK SPORTNAP BESZÁMOLÓ

Fogyatékkal Élők Sportnap és Mozgáskorlátozottak Asztalitenisz Verseny Kiskunmajsa – 2014   Az ATSK Szeged sportegyesület és a Kiskunmajsai Hunor SE közösen rendezte meg a Fogyatékkal Élők Sportnapot Kiskunmajsán, ami egyben a Mozgáskorlátozott Asztaliteniszezők Vidékbajnoksága is volt. A versenyt az IPA Magyarország-Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program mellett Kiskunmajsa Város Önkormányzata és a Magyar Asztalitenisz Szövetség támogatta.   Az ATSK Szeged sportegyesület az InterPingpong projekt keretében harmadik alkalommal szervezte meg a sportnapot. A 2014-es rendezvény különlegességét az adta, hogy a verseny a mozgáskorlátozott sportolók vidékbajnoksága is volt egyben. Ennek megfelelően, az ország minden szegletéből, sőt még Romániából is érkeztek mozgássérült sportolók Kiskunmajsára. Sajnos a szerbiai kerekesszékesek fennakadtak a határon, így nem tudtak részt venni, az egyébként színvonalas, jó hangulatú rendezvényen. A 11 különböző versenyszámban összesen 38-an indultak el. Az egyes versenyszámok első három helyezettje szép érmeket vehettek át az eredményhirdetés során a verseny házigazdájától, Busi Lajostól, aki a Kiskunmajsai Hunor SE Asztalitenisz szakosztályának vezetője.   A mozgáskorlátozott sportolók mellett sajátos nevelési igényű sportolók is sportoltak, versenyeztek a nap folyamán, ugyanazon a helyszínen. Sőt, a nap végén megrendezett nyílt kategóriában együtt játszottak a kerekesszékes, az álló mozgássérült, a sajátos nevelési igényű sportolók, a labdaszedő gyerekek, és a programon segítőként résztvevő önkéntes segítők. A