Beszámoló a zentai megnyitóról

Másodszori sikeres pályázás után az Európai unió felé, a zentai Asztalitenisz klub illetve a szegedi ATSK megkezdhette a projektbeli aktivitásokat az Inter pingpong 2 projekt keretein belül . Az első megnyitó rendezvényre Zentán 2013. május  4-én, szombaton került sor, amikor egy egész napos tornát szerveztünk meg a legkisebb asztaliteniszezők részére.

Négy kategóriában szerveztük meg a versenyt: kezdő fiúk és lányok (2004 után születettek) illetve újonc  fiúk és lányok (2001 után születettek). A meghívót szétküldtük a környező asztalitenisz kluboknak, úgy határon belül és kívül (magyarországi és romániai kluboknak is). Szép számban érkeztek jelentkezések, 46 fiú és 20 lány Szegedről, Csókáról, Magyarkanizsáról, Horgosról, Szabadkáról, Tiszaszentmiklósról, Törökkanizsáról, Topolyáról, Kisoroszról, Óbecséről, Bácsföldvárról, Temerinből valamint Újvidékről.

A verseny kvalifikációs csoportokban szerveztük meg, majd a csoportokból az első három feljutott a főtáblára, ahonnan egyenes kiesésben vezettük le a verseny. Mind a négy kategóriában négy versenyzőt jutalmaztunk meg érmekkel és ajándékokkal (elsőt, másodikat és a 2 harmadik helyezettet).

Közönség

Eredmények:

–          kezdő fiúk (2004 után születettek): 

  • 1. hely – Čokić Aleksandar – Szabadka
  • 2. hely – Kurucić Đorđe – Újvidék
  • 3. hely – Orosz András – Temerin és Hévizi Viktor – Temerin

–          kezdő lányok (2004 után születettek):

  • 1. hely – Gombos Alíz – Zenta
  • 2. hely – Sztanó Kriszti – Szeged
  • 3. hely – Tót Nóra – Szeged és Bajić Tamar – Zenta

–          újonc fiúk (2001 után születettek)

  • 1. hely – Falb Hunor – Újvidék
  • 2. hely – Pijuković Martin – Horgos
  • 3. hely – Čokić Aleksandar – Szabadka és Havedič Dario – Szabadka

–          újonc lányok (2001 után születettek)

  • 1. hely – Pelle Orsolya  – Topolya
  • 2. hely – Tominjak Radmila – Bácsföldvár
  • 3. hely – Frank Gabriella – Újvidék és Csikós Kata – Horgos

 

4Eredményhirdetés-2Eredményhirdetés-1

Az egész napos programra való tekintettel minden vendégnek készítettünk ásványvizet illetve egy kis harapnivalót. A rendezvény nagyon sikeresnek bizonyult és minden versenyző illetve kísérő elégedetten távozott.

Zenta, 2013. május 10.

Takács Kornél, projektvezető