Programtípusok
Programtípusok
Nyílt Nap – 12 órás Nonstop Pingpong
Nyílt Napot, 2-2 alkalommal tartunk, Szegeden és Zentán egyaránt, sajtótájékoztatóval egybekötve. Az első alkalom, a projekt, nyitó rendezvénye lesz, a második pedig a záró esemény. Mindkét alkalommal, egy rendezvény keretében lesz lehetősége bemutatkozni, sportolni, a versenyző, rekreációs és fogyatékkal élő sportolóknak. Cél, a nagyközönség számára, testközelből bemutatni a programot, és az eredményeket.
Sporttalálkozók – Edzések
A projekt második részében, a sporttalálkozók, közös edzések programba, a határ mindkét oldalán szeretnénk új klubokat, partnereket bevonni. Cél, olyan új sportkapcsolatok kialakítása, amelyek a későbbi, szélesebb körű együttműködés alapját képezhetik majd.
Iskolai Pingpong Program
Az iskolai program a projekt első részében arról szól, hogy mindkét klub edzői, a környék iskoláiban bemutató edzéseket tartanak a testnevelés órákon. A projekt folytatásában, szeretnénk kiterjeszteni a programot két új elemmel:
Szeged: kihelyezett iskolai program délutáni sportprogram keretében (sporteszközök és edző biztosításával)
Zenta: délutáni sportprogram az egyesület termében (sporteszközök és edző biztosításával)
Szeged – Zenta Diák Verseny Sorozat, ráépítve az első projektben működő program eredményeire. A versennyel szeretnénk rendszeres sportolásra ösztönözni a gyerekeket, valamint a verseny Szerb-Magyar Diákverseny jó alkalom a szerb és magyar diákok személyes találkozásra, vetélkedésére.
Szándékunk az, hogy a gyerekek, az iskolában kapjanak ízelítőt a sportágból hozzáértő, szakemberek (edzők) segítségével, ismerjék meg a programot, és minél többen jöjjenek az egyesületbe sportolni. . Az iskolai program kiszélesítéséhez szükség lesz második edző bevonása is külsős munkatársként
Versenyek (Versenyzők, Amatőrök, Mozgássérültek)
A következő kategóriákban szándékozunk versenyeket rendezni:
1. Felnőtt versenyzők
2. Utánpótlás korú versenyzők
3. Amatőr sportolók
4. Kerekesszékes sportolók
Egy nagyszabású versenyt tervezünk Szegeden, a Szerb-Magyar Újévi Asztalitenisz Versenyt, az új esztendő első hétvégéjén megrendezve. A nyílt versenyek, kiváló lehetőséget biztosítanak arra, hogy a környező klubok is megismerjék a programot, illetve kapcsolatok épüljenek ki a régióban.
Családi Pingpong Sportnap
A Családi Pingpong Sportnap most is Zentán kerül majd megrendezésre. A zentai klubnál, ez egy hagyományos, szezonzáró program, a bajnokság végén. Szándékunk az, hogy egy egész napos program keretében, egy helyszínen találkozzanak egymással, a zentai, és a szegedi versenyzők, amatőrök, illetve családtagjaik.
Fogyatékkal Élők Pingpong Sportnap
Fogyatékkal Élők Sportnapot két alkalommal rendezünk Szegeden. Szándékunk az, hogy egy egész napos program keretében, egy helyszínen találkozzanak egymással, a velünk kapcsolatban álló, illetve a program iránt érdeklődő, fogyatékkal élő emberek.
Meghívott résztvevők lesznek:
– Mozgássérült sportolók
– Hallássérült sportolók
– Szervátültetett sportolók
– Halmozottan hátrányos…
Célunk a fogyatékkal élők sportjának bemutatása, a lehetőségek ismertetése.
Edzőtábor
Az edzőtábor célja, hogy a megszokottól eltérő környezetben, koncentrált szakmai háttérrel, intenzív, hatékony felkészülést biztosítsunk a résztvevőknek úgy, hogy a sportprogramok mellett, a kikapcsolódást, és egymás kultúrájának megismerését is lehetővé tevő, közös programok is szerepet kapjanak. Az InterPingpong program, záró sportrendezvényének szánjuk a tábort.