Magyar – Szerb kerekesszékes verseny
Magyar – Szerb Kerekesszékes Asztalitenisz Verseny Magyar és szerb kerekesszékes sportolóknak rendezett versenyt az ATSK Szeged sportegyesület, 2014. április 17-én, az ATSK Asztalitenisz Teremben, az Európai Unió által támogatott, IPAMagyarország – Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósuló „InterPingpong-2” c. projekt soron következő rendezvényeként. A szerb csapat 7 játékossal érkezett: Stoiljkovic Boris, Bradasevic Sinisa, Mlade Civic, Nenad Krabavac, Kristina Arancic , Sanja Mijatovic és Biljana Ubovic. A magyar csapatot Dollenstein János, Kis-Juhász József, Major Endre és Herold János alkotta. Az összesen 28 egyéni mérkőzésből álló csapattalálkozó a szerb kerekesszékesek, 16-12-es győzelmével zárult a négyórás program végén. A verseny kiváló felkészülés volt mindkét nemzet sportolói számára, hiszen fontos nemzetközi versenyek következnek a válogatott játékosoknak. Folytatás május 03-án, Kiskunmajsán, a Fogyatékkal Élők Sportnapon, amelyet az ATSK Szeged a Kiskunmajsai Önkormányzattal és a Magyar Asztalitenisz Szövetséggel együttműködésben rendez meg, szintén az Interpingpong2 projekt keretében Szeged, 2014. április 18. Márki Ernő (projektvezető) Szabó Brigitta (sportszervező)